Helybe viszik a vállalkozásfejlesztési szolgáltatásokat
A korábban már működő szekszárdi és dombóvári ügyfélszolgálati irodákat bonyhádi és tamási helyszínekkel bővítették. Így a vármegyében már négy helyszínen érhető el a térítésmentes kereskedelmi és iparkamarai szolgáltatások teljes köre, kiemelten az általános, működést támogató információnyújtás, a pályázati tanácsadás, a projektmenedzselés, a vállalkozásindítás segítése, az üzleti partnerkeresés, a külpiacra lépés támogatása, a hitelügyintézés, a Széchenyi Kártya mellett egyéb vállalkozói hitelezés, a duális képzéssel, gyakorlati oktatói képzéssel, mesterképzéssel, pályaorientációval kapcsolatos szolgáltatások, a jogi tanácsadás, az általános adminisztrációs szolgáltatások (okmányhitelesítés, ATA Carnet szolgáltatás, kamarai regisztráció, építésügyi regisztráció).
Szakértőktől tájékozódnak, de egymástól is tanulnak
Üzleti közösség (mentorprogram) alakult három ágazatra fókuszálva: épületgépészet, fémmegmunkálás és hegesztéstechnika, valamint építőipari kivitelezés. A közösségi találkozókkal kis létszámú vállalkozói csoportok létrejöttét ösztönzik. A tolna vármegyei vállalkozói együttműködések során megosztott szakmai tapasztalatok a cégek egyéni fejlődésében is mérhető eredményeket hoznak.A találkozókon egyebek mellett esettanulmányok segítségével történik ismeretátadás, szakértők előadásainak segítségével gyarapodik a vállalkozói kompetencia. Emellett szakmai tájékoztatókat, workshopokat is szerveznek, amelyeknek kiemelt témái a fenntarthatóság, a mesterséges intelligencia, a vissza nem térítendő támogatási lehetőségek és a digitalizáció vállalkozói szemléletű megközelítése. A vármegyei vállalkozások a külpiaci kapcsolatépítésben is segítséget kapnak. 2024-ben németországi piacra lépési és üzletkötési lehetőségekről és a vonatkozó szabályokról tartottak workshopot.