A pannonhalmi ART Piknik évek óta az egyik legsikeresebb nyárindító fesztivál a győri térségben, egyben az ország egyik legnagyobb gasztronómiai programja is, ahol a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara „Innováció a kereskedelem és a gasztronómia területén” című előadásaival jelent meg. 

A Paloznaki Jazzpiknik, a Greenstic Europe és a Hellopay vezetői pódiumbeszélgetésben tárgyalták a fenntarthatóság témáját. A hallgatóság megtudhatta, hogy egy jó fesztiválhoz a jó programokon, gasztronómiai különlegességeken és italokon túl ma már az is elengedhetetlen, hogy láthatóan „zöld” legyen a fesztivál. A papírpoharak ennek a kritériumnak nem feleltethetők meg, ill. a fogyasztás élvezeti értékét is rontják. Boros fesztiválokon elengedhetetlen az üveg borospohár, a fesztivál szervezőinek ez esetben vállalniuk kell a mosogatással, pohárcserével járó feladatokat. Egyéb italokhoz pedig jó megoldás az egyre népszerűbb repohár, amely szuvenírként is szolgálhat a fesztiválozók számára, amennyiben saját dizájnnal készül. A fenntarthatósághoz tartozik a fizetési eszközök témaköre is. Azon túl, hogy kényelmes a vendégnek, a készpénzmentes fesztivál a vendéglátók dolgát is megkönnyíti azzal, hogy nem kell visszaadniuk. Mindemellett pedig a környezetet is kevésbé terheljük, hiszen a készpénz nemcsak az előállításával, hanem azt követően, a készpénzkezeléssel együtt járó feladatokkal is feleslegesen károsítja a környezetet. A közlekedés területén is tehet lépéseket a fenntarthatóság érdekében egy fesztivál: külön buszjáratok indításával, meghatározott útvonalon közlekedtetésével a zöld szemléletet is erősíti, és a vendégek kényelmét is szolgálja. Számos lehetőség van arra, hogy átálljunk a „zöldre”, fontos azonban, hogy ezeket mérlegeljék a szervezők, s azokat alkalmazzák, amelyek úgy teszik zölddé a fesztivált, hogy az még nem megy a résztvevők komfortjának rovására. A hallottak átültethető jó példaként szolgáltak a helyi étteremvezetők, kisebb programok szervezői, a büféüzemeltetők és a kisboltosok számára. 

Fotó: Pomaranski Luca 

A Nánási Pállal folytatott beszélgetésben tippek hangoztak el arra vonatkozóan, hogy mivel tehető sikeressé egy kisbolt. Nánási Pál a balatonakarattyai kisboltjuk, a „Nekem a Balaton” történetén keresztül mondta el, hogy a termékek egyedisége, különlegessége a siker kulcsa. Mint mondta: ahhoz, hogy újra és újra visszatérjenek a vendégek, olyan termékeket kell találni a kínálatba, amelyek a környéken máshol nem kaphatók. A kisboltnak nem a multik tömegtermékeit kell kínálniuk – a „Nekem a Balaton” például környékbeli kistermelők portékáit teszi a polcaira. Nánási Pál megjegyezte, hogy persze csak azokat, amelyek megfelelnek a forgalombahozatali szabályoknak, és hozzátette, hogy esetükben voltak olyan termékek, amelyeknél finomabbat még nem kóstoltak, de sajnos nem kerülhettek be a kínálatukba, mert nem feleltek meg minden előírásnak. 

A kamarai előadássorozaton az ART Piknik első napjának délutánján a 21. századi gasztronómiai újdonságokról volt szó, arról, hogy miként tud megújulni egy nagy hagyományokkal, tradíciókkal bíró étterem. Ehhez adott útravalót Bíró Lajos séf, Ruprecht László kreatív séf, a Stílusos Vidéki Éttermiség elnöke és Molnár Attila, a One Eleven és az Opus Terem tulajdonosa.