Miért fontos a kamarának, hogy minden eddiginél szorosabbra fűzze a kapcsolatot a vállalkozókkal? 

A kamara alapból kétirányú információs csatornaként működik a vállalkozók és Magyarország Kormánya között, fontos küldetésünk jól élni ezzel a lehetőséggel. Hiszen nagy lehetőség, hogy az egész országot lefedő területi hálózatunkon keresztül folyamatos, közvetlen párbeszédet folytathatunk a vállalkozókkal. Az elmúlt időszakban érzékeltük, hogy ebben a gyorsan változó gazdasági, digitális és társadalmi környezetben a vállalkozók igényei is változnak – mást várnak az őket képviselő szervezetektől. Nekünk ezeket az igényeket meg kell hallanunk, ki kell szolgálnunk. Idén számos neves szakértő járt nálunk előadást tartani, és rengeteg hasznos gondolatot hallhattak tőlük a vállalkozók. De ezek a gondolatok, tanácsok adott esetben minket is inspirálnak. Az egyik ilyen előadáson például az is elhangzott: fontos, hogy a kamara egyre több esélyt teremtsen a vállalkozásoknak arra, hogy hozzájussanak az őket érintő friss információkhoz. Mert ezek az információk versenyképességi tényezők, eldönthetik egy-egy vállalkozás sikerességét. És mi abban vagyunk érdekeltek, hogy hozzásegítsük a sikerhez a magyar vállalkozásokat. 

Vörös Gubicza Zsanett képzési és vállalkozásfejlesztési igazgató, MKIK
Fotó: Vörös-Bubicza Zsanett képzési és vállalkozásfejlesztési igazgató, MKIK

A sikeresség mértékét az MKIK vállalkozásfejlesztési projektje is meghatározhatja. Milyen kihívások indokolták a program megvalósítását? 

A program tervezésénél az az alapvető cél motivált bennünket, hogy a mindenkor aktuális legfontosabb tudást, információkat, megoldásokat a lehető legtöbb hazai vállalkozáshoz eljuttassuk. Épp azért, hogy az információhiány még véletlenül se okozhasson senkinek versenyképességi hátrányt. Már a korábbi években is úgy alakítottuk ki a szakmai programjainkat, hogy felmértük a vállalkozók igényeit. Most az információcsere módja, stílusa, a témák kibontásának mélysége, a találkozási lehetőségek száma, módja és a résztvevők létszáma változott: jelentős mértékben bővült. Fontos fejlemény, hogy a vállalkozók már helyben, mentor bevonásával is igénybe vehetik a segítségünket. Ez is azt mutatja, hogy a kapcsolattartásunk sokkal közvetlenebbé és interaktívabbá vált. 

Elsősorban kik profitálhatnak ebből, azaz pontosan kiknek szól a vállalkozásfejlesztési program? 

Azokat a vállalkozásokat szólítja meg, akik – bármilyen okból – eddig nehezen jutottak információhoz, vagy folyamatosan szükségük van információra a fejlődéshez. Ehhez tudni kell, hogy az MKIK alapvetően az átfogó, a teljes rendszerre érvényes és a vállalkozókat általánosságban érintő kérdésekben vállal aktív szerepet, míg a területi kamarák a vállalkozók számára helyileg specifikus kérdésekre fókuszálnak. Az MKIK azt tudja átfogó kérdéssé tenni, ami a területi kamarák közvetítésével a vállalkozóktól hozzá beérkezik, és ez minden témakörre igaz. A hálózat tagjaival és a vállalkozásokkal való szoros, hatékony és aktív kommunikáció épp ezért elengedhetetlen a vállalkozásfejlesztési munkánkhoz, nem véletlenül bővítettük a projekt keretében a vármegyei székhelyeken kívül is elérhető ügyfélszolgálatok számát. A vállalati mentorprogramot is azzal a céllal indítottuk, hogy a szakértő helyben segíthessen megoldani a problémákat, ott, ahol azok ténylegesen felmerülnek. Ezek a szolgáltatások ráadásul térítésmentesek, ami hihetetlenül kedvező lehetőség. 

Fotó: Fotó: Vörös-Bubicza Zsanett képzési és vállalkozásfejlesztési igazgató, MKIK

Ezek szerint egy vállalkozó bármelyik vármegyében, a lakóhelyétől akár 1015 percre is talál olyan kamarai tanácsadót, aki a vállalkozásával kapcsolatos kérdésben – díjmentesen – válasszal szolgálhat? 

Így van, sőt a helyi kommunikációban még ennél is nagyobb előrelépés történt. A területi kamaráknál ugyanis rendkívül aktív vállalkozói közösségépítés zajlik. Már több tematikus klub is létrejött, ahol esettanulmányok feldolgozásával, előremutató saját példák bemutatásával tanulnak egymástól az egyes vármegyék vállalkozói. Ezeknek a kluboknak az a szerencsés „mellékhatása”, hogy a vállalkozók helyi szinten szorosabbra fűzik a kapcsolataikat, segítő gazdasági ökoszisztémaként kezdenek működni. Ehhez a kamara katalizátorként járul hozzá, aminek a vállalkozásfejlesztési programunk ad keretet. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy csak idén több száz vállalkozói klubot tarthattunk telt házzal az országban! A tematikus – például technológiaváltó, digitalizációban együttműködő, ökológiailábnyom-csökkentő – vállalkozói klubok közül többet is szeretnénk a jövőben országos szintre emelni. 

Már önmagában ez új lendületről tanúskodik, az egyéb támogatási lehetőségekről nem is beszélve. Utóbbiakról mit lehet tudni, honnan érdemes informálódni? 

A projekttől függetlenül is számos ingyenes vagy nagyon kedvező díjszabású szolgáltatás érhető el a területi kamaráknál. Nálunk érhető el a legalacsonyabb kamatozású hazai vállalkozói hitel is, a Széchenyi Kártya hitel amely sokkal kedvezőbb elszámolási feltételeket támaszt, mint a többi piaci vállalkozói hiteltermék. Aki részletesebben is megismerkedne a projekt kínálta lehetőségekkel, annak jó szívvel ajánlom e magazin vármegyei rovatait. Nyilván ezekben is csak felvillantani tudjuk, mi minden zajlik a projekt keretében a vármegyékben, mégis jó tájékozódást adnak az egyes településeken zajló vállalkozásfejlesztési fejleményekről. A vármegyei rovatoknál azon kollégáink elérhetőségei is olvashatók, akik közvetlenül kereshetők kérdésekkel, legyen szó egy klub iránti érdeklődésről, vagy bármely más vállalkozói témáról. 

A kamara pedig már nyilván a következő lépésekre is figyel – mi várható 2025-ben a projektben? 

Stratégiai partnerek vagyunk, a megvalósítással egy időben már tervezzük a folytatást is. Van sikeres vállalkozó, aki azt vallja: kilenc kudarc vezet egy sikerhez, és nyilván a mi projektünkben is akadnak előre nem látott nehézségek, amelyek komoly tapasztalati értéket, tudást hordoznak számunkra. Így nem kérdés: 2025-re még erősebb programokkal készülünk! Azokat a témákat, amelyeket a bizonytalansági tényezők miatt kockázatosnak tartottunk országosan elindítani, pilot jelleggel, kis területi egységekben valósítottuk meg, és az eredmények alapján döntjük el, hogy jövőre országos szintre emeljük-e őket. A programok közül a kamarai applikációt – mint a hazai online üzleti közösség szerveződését támogató legnagyobb platformot – hamarosan be is vezetjük, de a kiberbiztonság kérdésében is készülünk egy ellenálhatatlan ajánlattal! Jövőre sok olyan újdonság várható, amelynek az idei sikeres programelemek ágyaznak meg, de nyitottan, érdeklődéssel várjuk a közvetlen vállalkozói visszacsatolásokat is. Biztos vagyok abban, hogy a vállalkozói tanácsadásokon elhangzó igények újabb remek megvalósítandó ötleteket inspirálnak majd.