Már nem a tudás az érték, hanem az alkalmazása 

– Az utóbbi évszázadokban nem zajlott olyan léptékű és sebességű technológiai forradalom, mint aminek most részese az emberiség… A mesterséges intelligencia, a gépi tanulás egyetlen olyan munkakört sem fog érintetlenül hagyni, ahol az „agyunkkal dolgozunk”, át fogja formálni az iparágakat. Ezért minden cégvezetőnek értenie kell, milyen változások következnek be a saját vállalkozásukban, mert csak két esély van: a tech-forradalomnak vagy a vesztesei vagy a nyertesei lesznek – állítja Petya, aki 17 éves kora óta vállalkozik, jelenleg startup cégek támogatásával, angyalbefektetőként segíti az új generációt. Szavait nem fenyegetésnek, sokkal inkább időben érkező jó tanácsnak szánja, hisz máris látható: a tudás önmagában elveszítette értékét, ma minden információ ingyen elérhető. A kérdés az, hogy a meglévő tudást melyik vállalkozó miként képes a cégébe úgy beépíteni, hogy gyorsabban és nagyobb előnyt kovácsoljon belőle, mint a konkurenciája. 

Fotó forrása: www.baloghpetya.com

A workshopon a szakember végigvezette a résztvevőket a mesterséges intelligencia (AI) történelmén, hogy megértesse, mire hivatott az a jelenben, s miként fogja uralni a jövőt. Úgy a vállalkozókét, mint a munkavállalókét. Kiemelte, hogy a 20. század közepén a világ tőzsdéit uraló cégek átlagosan 100 éves múlttal rendelkeztek, míg ma a legfontosabb piaci szereplők csupán 15 év körüli vállalatok, ilyen gyors az elavulás. Ebből következően, aki nem alkalmazkodik a változó környezethez, gyorsan eltűnhet, míg aki képes az irányváltásra, az versenyelőnybe kerül. Az irányváltást pedig most az emberi idegrendszer méretéhez hasonlíthatóan komplex mesterséges „agyak” vezetik, amelyek értik a világ összefüggéseit, a kultúrát és a történelmet. A technológiai fejlődés üteme ma egyébként is évente huszonhatszoros, ami az emberiség történetében példátlan. Gyorsabb, mint az elektromosság vagy az internet elterjedésekor. 

Átalakul a munkaerőpiac, a győztesek az AI-tudorok lesznek 

– Aki folyamatosan közel van a technológia tüzéhez, az gyakran kaphat kisebb pofonokat, aki viszont távol marad, az egyszerre fog egy nagy ütést kapni, ha nem áll készen az újdonságokra – véli Balogh Petya. Ahogy például sok utazási irodát „fejbe vágott” az online utazási platformok térnyerése. Az AI számos területen már jelen van: az ügyfélszolgálatok, call centerek képesek mesterséges intelligenciával hívni az ügyfeleket, megérteni a kérdéseiket, sőt még viccelődnek is velük. A vállalkozások tárgyalásai előtt az AI segíthet a felkészülésben, releváns kérdéseket és válaszokat generálva. De a mesterséges intelligencia marketingjavaslatokat is készít, tartalomstratégiát alkot, vagy közösségimédia-posztot ír. A vállalkozásoknak meg kell tanulniuk, hogyan használhatják fel a jövőben a saját sikerük érdekében.  

Az OECD szerint hamarosan az állások 14 százaléka közvetlenül helyettesíthető lesz a mesterséges intelligenciával, de közvetetten is több mint 30 százalékot fog érinteni ez a forradalom. Világszerte 300 millió – például irodai, adminisztratív, jogászi, mérnöki – munkahely szűnhet meg, és felértékelődnek az olyan fizikai munkakörök, mint a takarítás vagy az épületkarbantartás. A munkavállalóknak mégis érdemes a lehetőséget látniuk ebben, hiszen aki időben kapcsol és jól fogja kezelni az AI-t, az egyre értékesebb lesz a piacon. A mesterséges intelligencia alkalmazása már most is magasabb fizetést hoz: az átlagkereset Európában 20, Amerikában 40 százalékkal emelkedett azoknál, akik értenek az AI-hoz. 

Lépni kell és dönteni, de nem hosszú távra 

– A vállalkozók számára a mesterséges intelligenciával kapcsolatos egyik nagy dilemma, hogy mi vagy a konkurensünk lesz-e hatékonyabb általa. Az AI megváltoztatja az üzletet körülöttünk, így azt vehetjük észre, hogy eltűnik az a vásárlóközönség, akit eddig kiszolgáltunk, de eltűnhet az a beszállítónk, nagy ügyfelünk is, akiből eddig éltünk. Magyarországon ráadásul lassan érkeznek meg a cégvezetők annak felismeréséhez, hogy a vállalatuk fejlődésének ők maguk a legnagyobb akadályai vagy épp katalizátorai. Mert nem hiszem, hogy egy cég tartósan gyorsabban tud fejlődni, mint ahogy a vezetője képes erre. Nagy tehát a felelősségünk abban, hogy magunkat miként képezzük, milyen tudást gyűjtünk össze, ezért is remek lehetőségek a kamara által szervezett képzések az ország számos pontján. Ezzel is azt üzenjük a vállalkozóknak, hogy tanulni kell és érdemes – értékelte Balogh Petya a workshopot. 

Fotó forrása: www.strt.hu

Szavaihoz a helyszíni AI-gyakorlatokat levezénylő P. Tóth András startupper is csatlakozott, aki szerint a vállalkozók részéről a rendszeres kíváncsiság a helyes megközelítés a mostani pörgésben negyedévről negyedévre felbukkanó új eszközöket illetően. Erre a kíváncsiságra építve stratégiai fontosságúak az olyan szakmai előadások, közös eszmecserék is, amelyek közelebb hozhatják a vállalkozókhoz ezt az új világot.  – Most nem várhatunk, azonban nagy döntéseket sem hozhatunk hosszú távra. A tanulás, az alkalmazkodás idejében vagyunk, ez szükséges ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani – hangzott Balogh Petya záróüzenete. A tech-optimista üzletember jövőképe alapján egyértelmű, hogy bár a mesterséges intelligencia új gazdasági és társadalmi korszakot nyit, a forradalom nem munkanélküliségi hullámhoz, hanem átrendeződéshez vezet: – Az emberiség eddig minden technológiai kihívással sikeresen megbirkózott, minden vívmányt megszelídített és a javára fordított, a kezdeti nehézségek után ez az AI esetében is bizonyosan így lesz