Az emberek nem azt teszik, amire képesek, hanem amiről elhiszik, hogy meg tudják csinálni. Fontos, hogy tisztában legyünk az értékeinkkel, hogy tudjuk, miben vagyunk jók, hiszen ezekre tudunk támaszkodni. Meg kell tanulni feldolgozni a kudarcokat.
Egy vállalkozónak fontos, hogy több lábon álljon, mert így elkerülhető az állandó bizonytalanság és kétségbeesés- hangsúlyozta a coach.

A rendezvény témája az volt, hogy „mindenki lehet valaki”. A szakértő az előadás alatt azt járta körül, hogy milyen nehéz az az önismereti út, míg képesek leszünk felismerni a saját képességeinket.
Hangsúlyozta, reális önismeretre van szükség és megtalálni az egyensúlyt képességeink és az elvárások tükrében. Mindig figyeljünk oda a körülöttünk lévő emberekre, és igyekezzünk számukra értékeset adni.
A 2018 óta működő Üzleti reggeli női vállalkozóknak már többször bebizonyította, hogy a résztvevő hölgyek azon túl, hogy sikeres vállalkozók, rendkívül sokszínűek, és az élet egyéb területén is vannak ritka és különleges érdeklődéseik, nyitottak a világra.
Az elmúlt években már több, mint 120 megyei vállalkozó hölgy szavazott bizalmat a rendezvényünknek, akik mind bebizonyították, hogy mennyire színes lehet egy női vállalkozás tevékenységi palettája.
A program a „Szövetségben a vállalkozásokkal” program keretében valósult meg.
Forrás: hkik.hu